Itt most nem adatokat fogok közölni, számokat írni vagy saját tapasztalatot megosztani. Akkor miről is szól ez a bejegyzés? Az érzéseimről.
Tegnap este hazafele sétálva gondolkodtam el azon, hogy miért félek az utcán. Otthon nem féltem sose. Sokat mászkáltam ott is egyedül este, de nem aggódtam. Persze azért volt nálam paprikaspray, de igazából nem féltem.
Itt viszont úgy érzem bármikor odaléphet hozzám valami "rosszakaró". Azon gondolkoztam, miért érzem ezt. Mert idegen helyen vagyok? Már nem érzem igazán annak. Jól ismerem az utcákat, csukott szemmel is tudnék tájékozódni. Mert idegen emberek vesznek körül? Ha úgy nézzük, otthon is. Talán a sokféle ember? Olyan sokat megismertem a meki kapcsán és annyira aranyosak. Akkor miért? A rosszabb időjárás nyomja rá a hangulatomra és az érzéseimre a bélyeget?
A legerősebb gyanúm az, hogy azért, mert itt sokkal több incidens ér. Mármint csak verbális. Többször fütyülnek és kiabálnak az utcán utánam. Lassítanak a kocsival. Tegnap keresztbe állt elém a kereszteződésben egy nagydarab srác a kocsival. Sehol senki nem volt, ki tudott volna kanyarodni, de csak bámult. Miután kikerültem és megtettem pár lépést, elhajtott.
Lehet emiatt félelmetesebb itt? Otthon is történtek ilyenek, de kevesebb. És itt valahogy veszélyesebbnek tűnik az egész. Amit otthon úgy éreztem játék, és csak mosolyogtam, itt inkább aggodalommal tölt el. Vajon még mindig csak az idegen ország érzete? 5 hónap telt el a kiköltözés óta, még nem olyan sok.
Azért nem kell megijedni, nem rettegek ha utcára kell lépnem. Csak szimplán kevésbé érzem magam biztonságban. Nincs bennem gyomorgörcs, ha el kell indulnom a sötétben, csak épp jobban szedem a lábam.
Akármiből is fakadjon ez az érzés, remélem el fog múlni. Addig is a zsebemben lapul a paprikaspray...
Most érkeztünk vissza otthonról. Hétfőn mentünk, ma jöttünk. Nagyon gyorsan elment és nem akartam visszajönni :(
Mivel reggel fél 8-kor indult a gép a lutoni repülőtérről, ezért nekünk éjjel fél 3-kor el kellett indulnunk Swindonból. Ugyanis legalább másfél óra az út oda és minimum 2 órával a felszállás előtt be kell csekkolni. Szóval le sem feküdtünk aludni, mert csak rosszabb lett volna. 4-re odaértünk, Csaba pedig 3/4 5-re tette le a kocsit a "long term" parkolóban. Tök jó, hogy onnan ingyenes, közvetlen buszjárat megy a reptérre.
Még leültünk megkajálni, és már állhattunk is be a becsekkoláshoz. Nem volt vészes az ellenőrzés (így utólag, hogy túl vagyunk a debrecenin), csak a cipőnket kellett levenni. A táskát ki sem nyittatták, a ruhát sem vizsgálták át. A gép egy fél óra késéssel indult el, már majdnem elaludtam a várakozásban. Aztán nagy nehezen elindultunk. Iszonyatosan jó élmény volt, nagyon tetszett a felszállás, az út és a leszállás is. Szép, tiszta idő volt, így mindent láttunk, felhők sem voltak. Fotóztunk is párat:
Ezt már visszafele csináltuk:
Már iszonyatosan fáradt voltam a gépen, aludtam is vagy fél órát. De ez nem volt elég, hiszen előző reggel 10 óra óta nem is aludtunk egyáltalán. Rettenetesen fáradt voltam, de végül kitartottam estig. Iszonyat jó volt találkozni mindenkivel. Annyira hiányoztak már!
Odaadtam a rengeteg ajándékot, amit hazavittem (még a karácsonyt ünnepeltünk). Aztán este 9 körül már aludtam. Nagyon gyorsan elment a hét, mindig csináltunk valamit. Voltunk termálfürdőben, mert itt nagyon kevés van és az is eszméletlen drága. Otthon most - mivel épp felújítják a fürdőt - 850Ft-ért lehetett bemenni. A bathi fürdőbe 35 font lett volna a belépő, vagyis 13.000Ft körül. Durva.
Voltunk bowlingozni is - a családi programok ritka pillanatok nálunk - nagyon jól éreztük magunkat.
Jó sok mindent vásároltunk is. Összeírtuk, hogy mi az, amit nem lehet itt kint kapni (mert ugye olyan nem nagyon van, ami itt sokkal drágább lenne, ezért megérné kihozni), és 25.000Ft értékben bevásároltunk magunknak. Hoztunk (ezeket tényleg nem lehet itt kapni - vagy annyira kicsi és rossz a választék, hogy az nekünk nem kell) melegszendvics krémet, májkrémet, vagdalt húst, konzerv készételt, levesport, mustárt, finom ketchupot, néhány fini sajtot, péksütiket, túró rudit, lebbencs tésztát, túrót, párizsit, tepertőt meg kaptunk Csaba szüleitől kolbászt meg szalonnát.
Jól tele is lett a bőröndünk, alig bírtam húzni visszafele.
Nagyon jó volt otthon és rettenetes volt az elválás. Tényleg fájt.
Elgondolkoztam egy cikken, amit a múltkor olvastam. Itt található: http://aberdeenimagyarok.co.uk/cikkek/miert-koltozom-vissza-magyarorszagra-egy-hataratkelo-velemenye
Miért gyötröm magam? Főleg akkor mélyült el bennem a kérdés, amikor a nővérem az elválásnál azt kérdezte: 'Ez most már mindig így lesz?' Majd megszakadt a szívem. Szóval miért csinálom ezt? Ahelyett hogy velük lennék, rendszeresen találkoznánk. Mi értelme van az életnek, ha nem vagy azokkal, akiket szeretsz?
De meg kell próbálnom. Muszáj. Ha nem most, akkor soha. Én nem akarok meghalni úgy, hogy azt kérdezem, miért nem tettem egy próbát? Mi lett volna, ha.....? Nem, ezt nem akarom. Meg akarok lépni minden lehetőséget az életben. Csak úgy lehetek nyugodt a végén. Ezért megyünk át Londonba is. A reményért.
Hát nem lettem jobban. Tegnap hajnalban arra keltem, hogy már szinte sehogy sem kaptam levegőt. Annyira elegem volt belőle! Csaba mikor hazaért reggel a munkából, mondtam neki, hogy le se feküdjön, menjünk el a dokihoz. Elmentünk minden papírral felszerelkezve a háziorvoshoz. Már 20 perccel nyitás előtt ott voltunk. Mikor végre bejutottunk, közölték, hogy ezek a papírok nem elegendőek a regisztráláshoz. (A múltkor a másik rendelőnél azt mondták elég.) De még ha regisztrálunk sem vizsgálnak meg. Hiába haldokoltam neki a pultnál, elzavart. Közölte, menjünk a belvárosba.
Átmentünk így egy központi rendelő szerűségbe, ahol már a váróban ez ment a tévében: 'Ha beteg, ne szedjen antibiotikumot, maradjon otthon, igyon folyadékot és szedjen Paracetamolt.' Ez az itteni egészségügy filozófiája. Végül elég hamar sorra kerültünk. Egy kedves idős doki foglalkozott velem. Nagyon alapos vizsgálatot végzett. Még cukrot és vizeletet is nézett! Durva. Végül szemben a filozófiájukkal antibiotikumot írt fel. De hogy egy kicsit hű maradjon, mellé Paracetamolt. Na mindegy, azért egy kicsit meglepődtem. Akkor már tényleg súlyosnak ítélte. Azért röhögött egyet, mikor kipakoltuk neki a kisebb patikánkat, hogy mit szedtem be az elmúlt egy hétben.
Innen átnyargaltunk a patikába, ahol szintén érdekes rendszer működik. Odaadod a receptet, aláírod, kifizeted, majd leülsz és vársz. Vársz arra az egy doboz gyógyszerre. Aztán amikor szólítanak, kis papírzacskóban megkapod a gyógyszert, amire rányomtatták a neved és egyéb hasznos infókat, pl hogyan kell szedni.
Szóval újra antibiotikumot szedek. A második dobozzal. Ha ez sem rak helyre, akkor meghalok.
1. Az időjárás pocsék. A legnagyobb sztereotípia az, hogy itt állandóan köd van, esik az eső és sötétség honol. Nos, részben igaz. Az idő rosszabb, mint máshol. Ha elindulsz és épp azt ecseteled, hogy nem is rossz az idő, rozsdás bökőt oda, hogy 10 perc múlva olyan viharba kerülsz, hogy az esernyőd mehet a kukába, orkán erejű szél sodor le a járdáról, majd újabb 10 percre rá ott állsz csurom vizesen a tiszta ég alatt. (Igaz történet) Ja. És ez mindennapos. Mindenhova indulj el esernyővel! Aztán keress egy boltot, ahol vehetsz másikat.
Szóval ja, változékony, esős és szeles. De azért emellett sokszor látni a napot. Ez mindig megvigasztal. Meg itt Swindonban sokszor éjszaka esik. Az meg nem zavar.
2. Az angol kaja szar. Az. Ezen nincs mit vitatkozni. Jöjjön ide az, aki ennek az ellenkezőjét állítja!!! Pocsék. Ehetetlen. Eleve induljunk ki a fish and chipsből. Ez a nemzeti ételük. Hal sültkrumplival. Felfogta mindenki ennek a súlyát? Ez nemzeti ételnek??
Emellett állandóan paradicsomszószos szárazbabot esznek sausage-dzsal, vagyis kis főzőkolbászkával. Pf. Naccerű. Ja, és általában reggelire egy kis baconnel meg tojással. Hát ez nem maradna bennem, ha egyszer meg kellene ennem reggelire.
Ezt a paradicsomos babot is komolyan kell venni. Nehéz megtalálni a paradicsomszósz nélküli babkonzervet a boltban. Egyszer azért gondoltam megkóstolom. Hát, hagyjuk. Arról annyit, hogy 4 kanál után feladtam. Pedig Heinz volt.
3. Az angolok udvariasak. Ja, ez nagyrészt igaz. Szemtől szemben valóban nagyon igyekeznek azok lenni. Köszönés helyett azzal indítanak "hogy vagy?". De a legtöbben nem kíváncsiak a válaszra, mennek tovább.
Udvariasan beszélgetnek veled, meghallgatnak és igyekeznek a te igényeidnek megfelelően válaszolni. Néha tényleg lehet érezni azt az igazi angol modort. A megfontoltságot, körülményes megfogalmazást. De ez szerintem aranyos :)
4. Az "angolosan távozni". Hja. Eltűnnek mint a kámfor. Mintha ott sem lett volna. Persze ha te mész el valahonnan és elköszönsz, ők is lelkesen viszonozzák. De ha ők lépnek le...
5. Az angol humor. Hát na. Nem sok viccessel találkoztam eddig, de aki próbálkozott, az sem volt az. Szóval lehet benne valami, de ezt még nem tudom állítani maximálisan.
6. Az angol nők csúnyák. Nos, ezt rettenetesen nehéz megállapítani. Ugyanis annyi bevándorló van, és csak ránézésre nem mindig tudom megmondani egy nőről, hogy angol-e. Amúgy nagy átlagban nekem az tűnt fel, hogy
a) itt sokkal nagyobb a súlykülönbség a nők között, mint otthon - itt nincsenek átlagos súlyú vagy molett lányok. Vagy soványak, vagy egészségtelenül kövérek.
b) fiatalon egészen tűrhetőek, akkor viszont az öltözködéssel rontanak el mindent, kb a szülés után kezdik elhagyni magukat és aztán a nők többsége alig fér be a kocsijukba.
Azt, pedig hogy itt mit tapasztaltunk róluk, ez a kis kép tökéletesen összefoglalja. Minden része igaz:
Na, hát 5 napja beteg vagyok. Nem is akárhogy. Életemben nem voltam ilyen beteg. Munka közben tört rám. Nagyon szarul voltam, mindenki haza akart küldeni. Este 9-ig lettem volna, végül 7-kor feladtam a harcot. Már nem tudtam beszélni, így nagyon nem is örültek nekem odabent.
Kezdődött köhögéssel, majd folytatódott hányingerrel (de nagyon durvával), aztán váltott torokfájásra - amivel elment a hangom -, majd 40 fokos láz 3 napig, aztán még iszonyatosabb torokfájás, utána hányás, majd nagyon durva köhögési rohamok, hasmenés és fülfájás. Na, ezt csinálja utánam valaki! Ezek a tünetek néhány óránként váltották egymást, vagy együtt jelentkeztek. A mély pont a 40 fokos láz és olyan súlyos torokfájás volt együtt, amikor egyszerűen nem bírtam nyelni sem.
Most épp "csak" fáj még egy kicsit a torkom meg a fülem és iszonyatos köhögő rohamaim vannak. Meg még elég gyenge vagyok, mert az öt nap alatt pontosan ennyit ettem:
kb 5 vékony szelet alma, kb 5 szem szőlő, vagy 10 dkg répa, pár kanál lencsefőzelék, egy maréknyi keksz, egy maréknyi főtt krumpli és két szelet pirítós kenyér. Mindez öt napra. Máskor egy nap alatt eszek kb ennyit. Fogytam is hirtelen 2 kilót.
Na, szóval a 3. napon elmentünk a kórházi ügyeletre. Ugyanis pont szombat volt, a háziorvoshoz pedig még nem regisztráltunk, mert nem tudjuk igazolni a lakcímünket. Ehhez ki kellene küldenie a banknak egy hivatalos papírt és azt bemutatnunk vagy hivatalos szerződés kéne a főbérlővel. Ennek van egy olyan útja, hogy megveszünk kb 10 fontért egy papírt a postán és azt kitöltetjük vele, de eddig még nem tettük meg. Sajnáltuk rá a pénzt, most meg kicsit szűkölködünk.
Na mindegy, szóval elmentünk a kórház ügyeletére, de ott mondta a nő, hogy valószínűleg át fognak küldeni a háziorvosi ügyeletre. Nem is lett volna ezzel gond, de vagy ezren ültek a váróban és 40 fokos lázzal képtelen lettem volna kivárni. Így hazajöttünk. Tegnap elkezdtem antibiotikumot szedni, amit otthonról hoztunk és az segít lassan. Muszáj neki, mert nem túl sokszor szedtem - kb 3x -, és ez egy nagyon erős fajtája. Nem vagyok híve a gyógyszereknek, de a harmadik napon már bármit megtettem volna a gyógyulásért. Ha beállít egy sámán és elküldi Csabát gyógyfüveket szedni, azt mondtam volna, menj! Vagy inkább mutogattam volna. Mert egy jó darabig azt csináltam.
Ennyi volt a találkozásom a brit egészségüggyel. Nem tetszett és nem akarom egy jó ideig újra látni!
