Na, próbálom az elején kezdeni. Remegő kézzel...
Szóval gyanútlanul csomagoltam a kajámat másnapra a konyhában, amikor egy árnyat láttam elszaladni a konyhapadlón. Szó szerint lefagytam, leizzadtam, kivörösödtem és nem kaptam levegőt. Két lépéssel kint voltam a konyhából, bezártam az ajtót. Felhívtam Csabát. Miután leraktuk, minden erőmet összeszedve visszamentem a konyhába, hogy felpakoljam az élelmiszereket a legalsó polcokról. Egy felmosóval vérteztem fel magam. Óvatosan kinyitottam az ajtót, felkészülve arra, hogy bármi kiszaladhat onnan. Lassan, lépésenként haladtam befele, a felmosót közvetlenül a lábam mellett tartva. Megfogtam az első csomag cukrot, majd közvetlenül mellőle kiszaladt az egér. Konkrétan akkora halálsikolyt eresztettem el, hogy az alsó szomszédok egyszer csak abbahagyták a beszélgetést. Kiszaladtam a konyhából és zokogni kezdtem a szobában.
Soha nem gondoltam, hogy így reagálok egy egérre. Teljesen kikészültem. Azóta remegek. 10 másodpercenként a padlót pásztázom, mindenhol egeret látok, minden zajra felfigyelek és összeszorul a gyomrom. Kész idegroncs lettem. Semmi pénzért vissza nem mennék a konyhába.
Tényleg sosem gondoltam, hogy így reagálok az egérre. De most még rosszkor is jött. Amúgy is kezdek a környéktől kikészülni, rohadt veszélyes. De eddig úgy voltam vele, hogy ha hazajövök, biztonságban vagyok. Nyugodt voltam. Most minden lépésemre figyelek, nem merek odanyúlni semmihez, először megpiszkálom. Oda az én kis konyhám. A tiszta kis lakásom. A nyugalmam. Elvitte az egér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése