Itthon. Itthon?

Nos, visszajöttem Magyarországra, Csaba pedig visszarepült Angliába.
Próbálok nem csapongani és úgy leírni, amit szeretnék.

Kezdem talán a kinti élményeimmel. Röviden? Nem szerettem ott lakni, nagyon honvágyam volt, de most rohadtul visszasírom. Nem, nem az itthoni pénzügyi vagy politikai helyzet miatt, nem a lehetőségek vagy az ország miatt. Csak hiányzik. Nem tudom mi, de hiányzik. A munka, a légkör, a nagyváros. Pedig azt utáltam. Most pedig visszasírom. Néhányszor komolyan elgondolkoztam, hogy visszamegyek. 
Ami jó emlékem maradt: az emberek a munkahelyemen, az ottani légkör, a sok más országból jött kolléga barátsága, a város ismeretlensége, épületei, a szabadság érzése, a bankok teljes ingyenessége, az angol nyelv használata és fejlődése, egyszerűen az ottani életérzés.
Ami rossz emlékem maradt: a buszok koszossága, sok ember ijesztő - félelem az utcán, az ottani magyarok, a magas lakbér árak, a koszos utcák, a nyári időjárás.

Ebből az egészből az ottani magyarokat emelném ki. Nekem személy szerint nagyon rossz tapasztalataim voltak velük. A legtöbb a lepukkant rétegből jött, kiskirálynak érzik magukat kint, mert valami csöves melóból milyen jól elélnek - közben pedig ott is igénylik a segélyt, amire nem is jogosultak, csak hazudnak. A legtöbb magyar lehúzza a ország imázsát, ha pozitívumot is látnak belőlünk, az is az, hogy milyen sokat vagyunk hajlandóak dolgozni - tehát rohadt jól ki lehet használni minket. Hurrá.
Köpködnek az országra, csak mert ott meg tudnak élni a fizetésből, és úgy beszélnek azzal, aki haza akar jönni, mintha leprás lenne. Nagyon tudják szapulni a másikat, lehúzni és kioktatni. Nagyon jó volt, hogy a második munkahelyemen egyáltalán nem voltak magyarok - bár az elsőből volt jó tapasztalatom is. És bánom, hogy Londonban magyartól vettük ki a lakást.

Egy igazán jó melóért - és így jobb városrészre, lakhatási körülmények közé - bármikor visszamennék.