Nos, mivel kocsival megyünk, kompot kell igénybe vennünk, mert ugye nem kétéltű az autó. Azt viszont le kell foglalni időben, helyszínen nem lehet jegyet váltani. Már ez sem túl jó hír, ugyanis elég nehéz megsaccolni, hogy 1700km-t mennyi idő alatt teszünk meg. Az, hogy a google map mit ír, épp csak irányadó. Egy ismerősünk épp a héten 28 óra alatt tette meg hazáig az utat Swindonból, a kedvenc programunk pedig 19 órának írja. Nah, hát így számold ki, hogy mikorra érsz oda. Ja, persze ha elmegy előtted a komp, akkor elveszett az előre átutalt jegyár, és fogalmam sincs, hogyan és mikorra tudunk venni következőt. Na, ezt oldd meg!
A másik szenvedés az úttal kapcsolatban, hogy vigyünk-e tetőboxot. Iszonyat sok cuccunk lesz, jó lenne, ha tudnánk több helyet csinálni. Ezt minél hamarabb el kell dönteni, mert a kompnál meg kell adni a jármű magasságát és ki kell próbálni az indulás előtt. Az volt ugyanis, hogy mi már tavaly elmentünk a Balatonig egy tetőboxszal, viszont olyan szinten sípolt a fülünkbe 4 órán keresztül, hogy igencsak kiakadtunk, mire odaértünk. A másik, meg hogy a box, amit most vinnénk, nem a mienk, hanem a szüleimtől kérnénk kölcsön. És azért csak kb egy fél év múlva tudnánk visszaadni... Kicsit lelkiismeret furdalásom van miatta. Szóval ezt még át kell gondolni.
Amúgy izgulok, hogy milyen lesz a komp meg a tenger. 9 éves korom óta nem láttam a tengert, arra meg már nem nagyon emlékszem. De amúgy izgulok az út miatt is. Tök sok országon megyünk át. Remélem látni is fogunk valamit az autópályáról. Ha nem lennénk ennyi cuccal, én tuti mindenhol megállnék, városokat néznék meg. Mert nem gyakran járok külföldön, főleg ilyen messze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése