Nagyon el vagyok keseredve. Bár tudom, hálásnak kellene lennem, hogy egyáltalán van munkám ilyen gyorsan, és az is vagyok. Csak nem eléggé. Nem akarom taglalni, hogy miért nem szeretem a mekis munkát, pont azért, mert hálás vagyok nekik. Legyen elég annyi, hogy minimum 2x ennyit tudnék dolgozni ugyanennyi erőfeszítéssel. Itt 3 óra munka után szó szerint (!) kettőt látok a fáradtságtól. Egy hat órás műszak után úgy érzem, szükségem van egy teljes nap pihenésre.
A lakás ügyben egy lépést nem haladunk előre. Ugyanis amit találtunk lakást - és imádjuk! - nem adják ide, mert egyikünk szerződése sem felel meg a feltételeiknek. A Csabáéval az a baj, hogy ügynökségen keresztül van és nem állandó, az enyémben pedig azt írják nem tudnak minimum órát biztosítani. És ennyi. Le vagyunk sajnálva - vagy inkább kiröhögve legutóbb.
Szóval éppen a béka segge alatt vagyok fizikailag és lelkileg is. Néha nem értem miért jöttünk ide. Otthon van a gyönyörű lakás, Csabának biztos munka (jó, jó kevés fizetéssel), nekem meg nem tudom mit tartogatott volna a jövő otthon (bár van egy olyan érzésem, hogy a nagy semmit). Ami még életben tart, hogy arra gondolok, Londonban még rengeteg lehetőségünk lesz, csak ezt a fél évet kell kihúznunk, amíg az angol kurzus tart.
Ami még nagyon rossz, hogy nagyon nehezen alszok el. Jó, persze, ebben annak is része van, hogy ha nem kell dolgozni menni, akkor sokáig alszok. De nem olyan fajta forgolódás ez esténként, mint amikor otthon nem voltam elég fáradt. Mert azért pl tegnap felkeltem, elmentem dolgozni, onnan rohantam át angolra és este fél 9-re értem haza. Azért kellően elfáradtam. Inkább valami feszültség, félelem, bizonytalanság van bennem. Minden este olyan elaludni, mintha másnap mondjuk államvizsgáznék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése