2013. szeptember 14., szombat

Haladunk; fura közlekedési szokások

Jó rég írtam. Nem is volt annyira időm, sok dolgunk volt.
Nos, én már túljutottam mindkét körön az interjúkban, de erről ennyit. Nem akarok túl sokat kifecsegni erről, nehogy gond legyen belőle. Az nem titok, hogy az első csoportos interjú, ahol nem kellett túl sokat beszélni, a másodikon viszont maga a főnök interjúztat. A lényeg, hogy már részt vettem a munkavédelmi tanfolyamon, aláírtam a papírokat. Egyébként mindenki nagyon kedves, és figyelembe veszik a nyelvi nehézségeimet. Vennem kell valami jó cipőt, ami kibírja ha forró olaj cseppen rá, de a többi ruhát adják. Majd beszámolok a tapasztalatokról.



Csabát végül nem vették fel ide. Így aztán nagy erőkkel munkát keresett. Rengeteg ügynökséghez beadtuk az önéletrajzát, de volt, ahol még egy ablakmosó állásra sem engedték, mert nem beszél elég jól. Itt egy kicsit elkeseredtünk. Aztán egyszer csak felhívták az egyik helyről, hogy 4 nap múlva kezdhet egy akksi gyárban :/ Annyira nem örülünk neki, mert elég veszélyesnek hangzik, munkavédelmi cipőt is kellett venni, de napi 8 órát dolgozhat minden hétköznap és 7.25-ös az órabére. Meglátjuk.




Megvan már az NI számunk is. Ez úgy zajlott, hogy fel kellett hívni egy telefonszámot, amit az itteni Jobcenter-ben adtak meg. Ott meg kellett beszélni egy időpontot, amikorra bemegyünk "interjúra". Ezt már a következő hét péntekére meg is kaptuk. Az egész annyi volt, hogy felvették az adatainkat meg feltettek néhány kérdést, mint pl. Éltél-e már az Unión belül más országban, mint a hazád?, vagy hogy mi a családi állapotod, stb. Majd kiküldik a kártyát.
Lassan belerázódunk a dolgokba, de még mindig van néhány bosszantó pillanat. Pl minden egyes reggel, amikor mosakodni akarok. A csap itt ugyanis úgy működik, hogy 20cm-re van egymástól két csap, az egyikből hideg, a másikból forró víz. Oldd meg! Meg a rengeteg körforgalom. Nagyon sok. Ha ebben a Debrecen méretű városban nincs 200, akkor egy sem. És bonyolultak. Sokszor 3 sávosak. Sok lámpás.
A leghíresebb tőlünk pár száz méterre van:

 
De azért van jó is. Zebrák nem igazán vannak, csak olyan gyalogos átkelő helyek, ahol lecsökkentett a padka magassága, viszont az úton semmilyen jel nincs, és nincs is elsőbbsége a gyalogosnak. De átmehet az úttesten. A lámpás kereszteződésekben pedig kivétel nélkül mindenhol van nyomógomb, és nagyon hamar zölddé változik a "zebra" lámpája. Ez sincs úgy jelezve, mint itthon, nem zebra, csak pici csíkokkal van végighúzva a széle. Szóval hamar zöldet kapsz, és csak szinte addig zöld a lámpa, amíg elindult. Utána már azonnal villog, amin nem léphetsz le, mert a kocsiknak már sárgán villog a lámpája és el is indulhatnak, ha már lementél a "zebráról". Fura, de igazából nagyon jól pörög a forgalom. A kocsi csak akkor és addig áll meg, amíg átmegy valaki, és a gyalogos is gyorsan átjut.
Bár nem látszik, de itt is van gyalogos átkelőhely:




Ja, és a vicces az, hogy a kocsiknak sokszor duplán van lámpájuk, ugyanis nem csak bal és jobb oldalon, hanem a kereszteződés túloldalán is megint duplán. Néha viccesen néz ki. A gyalogosoknak pedig sokszor egyáltalán nincs lámpájuk a túl oldalon, hanem a jelzőgombbal egybekötötten van a lámpa melletted. Vagyis hiába bámészkodsz a túloldalra, nem fogod meglátni, ha zöld. De az is igaz, hogy szinte mindenhol ad ki hangot, ha zöld a lámpa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése