Nos, aki nem akar tényleg ide kiköltözni, annak ez nem lesz túl izgi. Viszont aki tervezi, vagy mostanában jött ki, annak nagyon hasznos lehet.
Nekünk nagyon fontos volt a net. Abban a lakásban viszont, ahova mi költöztünk, nem volt előfizetve, így magunknak kellett elintézni. Ezt már Swindonból megtehettük online. Mi a Talk Talk szolgáltatót választottuk, mert az volt a legolcsóbb és az első szállásunkon is az volt, meg voltunk vele elégedve. Úgy hirdeti, hogy csak 2.5 font a net, de persze piciben ott van mellette, hogy ki kell fizetni a telefonvonalat, amivel összesen kb 18 fontot fizetünk havonta. Ezzel 16MB-os korlátlan netet kapunk. Könnyen ment minden, kiküldték a csomagot, amiben benne volt a router, csak össze kellett dugni. Meg volt a dátum, hogy mikortól él a vonal, és megírták, hogy kb 10 napig még akadozhat, lassú lehet, mert addig állítgatják. Nos, ebben a szakaszban vagyunk mi. Idegesen. Ugyanis állandóan elmegy a net. Csak úgy, szó nélkül. telefon azt jelzi ki, hogy van net, tehát át sem vált mobilnetre, csak nincs és kész. Még jövő hét vasárnapig igyekszünk türelmesek lenni, akkor telik le a 10 nap. Az az utáni hétfőn viszont felhívom őket és megkérdezem, hogy ez így marad-e, mert akkor gyorsan csináljanak valamit. Ja, amúgy 1 évre kellett velük szerződést kötni, de elvileg vihetjük magunkkal, ha költöznénk. Szóval még erre nem mondom rá az áment, hogy tényleg szipi-szupi, de remélem egy hét múlva már megtehetem.
Amúgy elvileg egy házban csak egyfajta net lehet, és az alsó szomszéd család, akik már december óta itt laknak, most jöttek rá, hogy ők is akarnak netet, és a mi segítségünket kérik, mert nem nagyon beszélnek angolul és mit csináljanak ezzel, hogy csak egy net lehet....
Ebben az országban ha tévét akarsz nézni, TV licence-t kell fizetned, ami 50 font ha fekete-fehérben nézed, 150 font, ha színesben. Pff. Hanyadik században élünk? Na mindegy, így ugye a TV sincs bekötve ebbe a lakásba. Pendrive-ról nézzük a sorozatokat meg filmeket.
Szóval alakul a lakás is. Itt nagyon érdemes apróhirdetésben keresni dolgokat, például bútorokat. Mi ingyen hoztuk el a kanapét és az egyik szekrényt, ami itt van. A szekrény szinte új állapotban van. És iszonyat jó. Ikeás, és véletlenül pont olyan, mint a nagy komód, amit előtte vettünk 20 fontért.
Én igazán barátságossá és kellemessé úgy teszem a lakást (a szép bútorok, sok szőnyeg és kellemes fényű rizslámpa mellett), hogy vettem füstölőt meg illatosított gyertyát, és máris kellemesebb minden. Amúgy nem vagyok nagy rajongója az ilyesminek, de ilyen esetben kifejezetten jó. Mondjuk szerencsére amúgy sem volt büdös a lakás, főleg azután, hogy kipucoltuk.
London egyik nagy hátránya a közlekedés. Mindenhol dugó, millió kocsi az úton, lámpák és nagy távolságok. De még ha türelmes is vagy és időben elindulsz, akkor is van olyan hely, ahova nem jutsz el kocsival. Mégpedig a centrál, ahol minden található. Minden, ami számít, ott van. Oda pedig csak úgy hajthatsz be, ha útdíjat fizetsz. Mégpedig napi 10fontot. Az rengeteg. Amúgy ezek a szakaszok mindenhol egy c betűvel van jelölve, ami a "congestion" rövidítése. Emellett pedig a parkolás 4.5 font óránként. Viszont busszal se egy leányálom a közlekedés, mert eszméletlen árakat kérnek el a bérletért. Ha csak az 1-3 zónában akarsz közlekedni, már akkor is 141 fontot kérnek el havonta!!!
Szóval meg tudja keseríteni az ember mindennapjait a dolog. Főleg így, hogy egyelőre a bérletet nem tudjuk kifizetni, csak kocsi vagy gyalog marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése