Nos, 2 hete dolgozom a Gap-ben. Eddig sokkal jobb, mint a Meki, de azt nem nehéz felülmúlni. Igazából szépen ruhákat hajtogatok, aztán meg a vevőkkel foglalkozom. Ők általában nagyon kedvesek és hálásak a segítségért. A kedvencem azok az apukák, akik csak kóvályognak a sorok közt. Mikor rákérdezek mit keresnek, csak annyit mondanak: x éves fiúnak/lánynak ruhát. Milyen ruhát? Bármit. Na mindegy, igazából élvezem. És még jobban élvezném, ha nem dolgoztam volna 12 napot egyhuzamban, szabadnap nélkül. Nagyon-nagyon elfáradtam. Csak a mai napom volt szabad, holnap újra megyek. De legalább kapok több órát, mint a szerződésben írt 20, hisz azzal semmire nem mennénk.
A nyelvtanulás szempontjából nagyon jó hely, hiszen a kollégák nagy része brit, a vásárlókkal nagyon sokat beszélgetek. Szóval fejlődtem rendesen értés szempontjából, és azért a beszédem is alakul. Azért aggódom, hogy lesz-e rendesen óra ezek után is, mert kezdünk kicsit szarban lenni.
Csabának még mindig nincs munkája, pedig már lejjebb adott az igényekből, boltokba is beadta a jelentkezést. Nem tudom mi lesz így. Most már ki kell fizetni a következő havi lakbért, utána pedig nem sok pénzünk marad. Nekem havonta lesz fizum, ami tök szívás. Nem is tudom mit csinálunk egy hónapig pénz nélkül. Mert most kaptam (és még ugye nagyon keveset, mert csak 6 napit), így 4 hét van a következőig. Csabának még kilátásban sincs, az én fizum meg kevés lesz még a lakbérre is.... Hajjajj
Szóval most így állunk. Csaba itthon főz, mos, takarít, én meg dolgozok. Van hogy 4, 5 vagy 9 órát. De azért néha pihenünk is, pl ma bicikliztünk végre. Szép idő volt, megtehettük. Érdekes helyeken jártunk. A Canary Wharfig mentünk el, 1 óra volt odatekerni. De nem valami aszfalt úton, hanem érdekes ösvényeken, vizek mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése